10 érv Magyarország mellett
Azbej Tristan, az IKSZ alelnöke, az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt a kezdeményezésről és a Magyarország melletti érvekről: http://atv.hu/video/video-20110324_azbej_tristan
10. Versenyképes, egykulcsos adó
2011. január 1-től Magyarországon 16% a személyi jövödelemadó kulcsa.
Ez még európai uniós viszonylatban is nagyon alacsony adókulcs.
9. A „magyar álom” - szabad pálya az új ötleteknek
Az „amerikai álom” korszaka véget ért. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában a piacok beteltek, és nagy ritkán, egy-két új cégnek sikerül betörnie a nagyok közé. Míg Magyarországon érdemes az ötleteidet saját vállalkozással kamatoztatni, addig nyugaton nincs más lehetőséged, mint multiknál elhelyezkedni.
8. Túró Rudi
Mondj egy másik országot, ahol rájöttek arra,
hogy milyen finom a tehéntúró csokoládéborítással...
7. Budapest - multikultibb, mint gondolnád
A hazatérők közül többen felfedezték már, hogy a nyugati országok szokásai, ételei (miegymás)
kis keresés után mind megtalálhatók Magyarország fővárosában. Ugyanez nem mondható el fordítva.
6. Aranyat érő nyelvtudás
A magyarok sajnos nem gyakran beszélnek felsőfokon idegen nyelveket.
A te külföldön megszerzett nyelvtudásod ezért aranyat érhet, ha el szeretnél helyezkedni.
5. Olcsóbb egészségügyi ellátás
OK, nincs minden kórházban plazmatévé.
Viszont az orvosok értik a dolgukat, és egy rendelés nem kerül 80 euróba.
4. Pörkölt nokedlivel, ropogós parasztkenyérrel és csalamádéval
...és egy kancsó egri bikavérrel.
3. Szép lányok, helyes srácok, igazi barátok
Magyarországot még nem érintette meg a nemeket összemosó filozófiák szele.
Egy baráti beszélgetés során is sokkal jobban megértesz valakit, akivel egy kultúrkörből jöttél.
2. Családbarát szociális rendszer
Csak egy példa: Magyarországon 3 év a gyes. Az Egyesült Államokban pár hét...
és az idén bevezetett családi adózásról még nem is beszéltünk.
1. Az érzés...
amit akkor érzel, amikor a repülőablakból meglátod a kivilágított Budapestet, amit akkor érzel, amikor az olimpián meghallod a magyar himnuszt, amit akkor érzel,
amikor a Balaton fölött nézed a tűzijátékot.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges







10 erv
10 Csak a forint nem versenykepes.
9 Az elso resze szemenszedett hazugsag, illetve az uj otleteket mindenhol lehet kamatoztatni, nemcsak Magyarorszagon.
8 A turo rudi, a frisladcampina-e, ami holland, de mindegy, igazabol sokat eszek belole, meg igy is hogy nem Magyarorszagon elek. Izles dolga, hogy ki mit szeret.
7 Igen szinten nem igaz, en mindent be tudok szerezni ahhoz hogy barmelyik magyar etelt elkeszitsem.
6 ez igaz
5 De allitolag mar az orvosok elhagytak Magyarorszagot :) Sokkal olcsobb havonta az egeszsegbiztositas es halapenzt sem kell adni. Egy haziorvos latogatasa biztositas nelkul 28 euro, s nem 80.
4 Porkoltet nokedlivel sajat magam keszitem, s kulfoldon is fogyaszthato. Porkolt nokedlivel nem ettem soha kenyerrel, mi tejfolos uborkasalataval esszuk.
3 Itt is rengeteg magyar van, s ezt itt is el tudom mondani
2 ez jo, csak az osszeg nevetseges amit egy ev utan adnak
1 repulobol kinezve: Jajj de szep hely ez a Budapest, szeretem! egyszer ki kene menni az ejszakaba.
magyar himnuszt hallgatva, meghatodom, s gondolkodoba esek, hogy nem tetszik a szovege es a ritmusa sem
Balaton feletti tuzijatek alatt, meghogy jajj, de szep, eddig tartott? mashol a falunapi penteki buli utan nagyobb a tuzijatek. Dehat megis minek kell ily modon szennyezni a kornyezetunket?
S feladni a biztos jot egy bizonytalan feltehetoleg rosszabbert?!
Az olvasok ervei sokkal eletszerubbek, mint ez a csokor bodulet.
+1 Remek karrierlehetőségek
Ha csak egy kicsi politikai ambícióval, és elég vastag bőrrel rendelkezel, igen hamar nagyon magasra juthatsz. Nem kell, hogy okos legyél, nem kell diploma, elég, ha az épp hatalmon lévő nagyságok bográcsa mellé ülsz, és kicsit kavargatod azt:) Éljen a fantasztikus MO!!
kontraszt
Tisztelt Olvasók!
Amennyire időm és kedvem engedte, átnéztem a hozzászólásokat pro-és kontra,elgondolgodtam a 10 ponton.
Tudnotok kell, hogy - bár van főiskolai végzettségem - mindig fizikai munkásként dolgoztam. Ilyen hozzászóló nem sok akad itt, engedjétek meg hát , hogy megosszam veletek gondolataimat.
Jelenleg 37 vagyok, párom 30, Soha egyikünk sem volt munkanélküli otthon soha nem szórtuk el a pénzünket, mégis évről évre szűkösebben éltünk, a teljes eladósodás felé sodródva. Jó-jó, nem vagyunk átlagon felüliek, nincsenek egetrengető ötleteink, de azt gondolom, hogy munkánkat mindig becsülettel elvégeztük, abban helytálltunk. Szülői segítség nélül vittük otthon, amire vittük, de mindenünk elúszott volna, ha nem vágunk bele az ismeretlenbe. Döntenünk kellet, hát mindent egy lapra tettünk fel, és csomagoltunk. Párom ez ügyben már évek óta rágta a fülemet, de én mindent elkövettem a maradás mellett.
És hogy mi történt itt?? Kedvesem - kiváló nyelvtudással - a diplomájának megfelelő munkát kapott napokon belül, a papírok elintézése után azonnak kezdhetett. A fizetése számunkra egy álom. Én - alap nyelvtudással - 8 nap után kezdtem dolgozni, hasonló munkakörben mint otthon, kb. 3,5-szörös bérért. Csodálatosan érezzük magunkat, mindenre futja a pénzünkből, nem kell egész hónapban rettegnünk a megélhetés miatt, mint otthon. Drága idekint a megélhetés??? Mi értelme van átszámolni?? Csak 1 adat ellenérvként: Minden költségünkre elég az én fizetésem. (2 szintes házat bérelünk, eszünk, ruházkodunk, kocsit tartunk fenn, fizetjük az otthoni hiteleket). Majd ha otthon ennek a fele adott lesz egy hasonszőrű embernek, akkor talán ....A 10 pontról nem írok többet, számora annyi, mint a "légy zümmögése" /Waltari: Szinuhe/
Az oldal szerkeztőinek még annyit mondanék, hogy nincs kétségem a jószándékuk felől, és elhiszem, hogy ezt a projektet önszántukból, és belső indíttatásból szerkesztik, ugyanakkor nem csodálkozom a hozzászólók vádjain sem, mert írásaiknak sajnos nagyon gyakran igen "jajdeszeretemorbánviktortésbandáját" szaga van :(
érvek?
10. Versenyképes, egykulcsos adó
Ami családok sokaságának megnehezítette az addig sem könnyű megélhetést? Itt, ahol most élek, nagyon is progresszív az adózás, aminek megvannak a hátulütöi, de összességében nem rosszabb mint a magyar egykulcsos - ami jelenleg nem is egykulcsos).
9. A „magyar álom” - szabad pálya az új ötleteknek
Erre van valami statisztika? Én itt azt látom hogy tényleg sokan multinál dolgoznak, de az adott multi legtöbbször helyi kötödésü, helyi tulajdonú, valamint sokan dolgoznak kisebb magáncégeknél is. Amikor szétnézek a neten magyar álláshirdetések között, akkor meg azt látom hogy ott szinte csak multinál tudnék elhelyezkedni.
8. Túró Rudi
Itt sajnos nem lehet beszerezni. Tulajdonképpen ez a legerösebb érv a 10 közül - ami sokat mond arról hogy a többi mennyire "jó".
7. Budapest - multikultibb, mint gondolnád
És?
6. Aranyat érő nyelvtudás
Úgy legyen, érjen aranyat.
5. Olcsóbb egészségügyi ellátás
Az ingyenesnél olcsóbb? A munkáltatóm fizet az alap egészségbiztosításon felül plusz biztosítást, így nem fizetek vizitdíjat, az meg fel sem merül hogy az orvos zsebébe csúsztassak egy kisebb-nagyobb összeget.
4. Pörkölt nokedlivel, ropogós parasztkenyérrel és csalamádéval
Megfözöm itt is.
3. Szép lányok, helyes srácok, igazi barátok
Ebben talán van valami, de azért Külföldiában is vannak ilyenek.
2. Családbarát szociális rendszer
Ez vicc? Attól hogy az USA-ban nem az, még sok országban lehet a magyarnál is családbarátabb a rendszer. Kezdjük ott hogy itt pl. semmi gond azzal ha egy dolgozó terhes és "kiesik" a munkából egy idöre, a munkaadó is emberként viszonyul hozzá, gratulál neki és együtt örül vele.
1. Az érzés...
Többnyire Dél-Kelet felöl száll le a repülö és csak a lapos Alföldet látom, de Budapest látványa is inkább csak érdekes, a Balatonon meg egyszer voltam - nem volt tüzijáték. Ha visszamennék, én szükebb szülöhazámba mennék, de amikor meglátom az ottani nyomort az eléggé kiábrándító.
Az olimpiai himnusz tényleg olyan érzés ami nem nagyon pótolható mással.
Olvasóink érvei:
+1. Család és barátok
Egyetértek.
+1. Az anyanyelved
Ezzel is.
+1. Időjárás
Itt sem szakad az esö egész évben. A nyár gyönyörü és nincs 40 fok. A tél meg tényleg tél - bár nagyon, már már elviselhetetlennek tünöen hosszú - rengeteg hóval.
+1. "Hazádnak rendületlenűl, légy híve oh magyar!"
Sajnos nehéz látni hogy az elmúlt sok-sok év vezetöi - pártállástól függetlenül - tartották volna magukat ehhez. A párbeszédtöl mentes, minden rossz amit "azok" akarnak hozzáállás nem viszi elöre az országot.
Mindezek ellenére vagy mindemellett szeretnék visszamenni, de úgy érzem az újbóli beilleszkedés elképesztöen nehéz lenne, egyszerüen nagyon elszoktam a külföldre költözésem óta inkább csak erösödött mutyivilágtól, uram-bátyám rendszertöl.
az van hogy...
...sajnos Magyarorszag szar hely. Nagyon sajnalom, mert magyar vagyok es tok jo lenne ha jo hely lenne az az orszag ahova szulettem. De MO csak addig elviselheto amig soha nem hagytad el es nem tudod hogy mashol milyen. Ha mar megismerted az eletet mas helyeken, akkor bizonyitekod van ra hogy rohejes ami otthon folyik.
Aki nem akar szarban, szemetben es sirankozasban elni az elmegy es meghagyja az orszagot azoknak akik szarnak, szemetelnek es sirnak. En 13 eve tettem ezt meg. Azota Magyarorszag itt van a kertemben a kerkapu mogott - persze ez csak jelkepes, mert nincs se keritesem se kapum hozza. Minek is? Ugyse lop el senki semmit itt ahol en elek. Kb negyszer annyit keresek mint amennyire szuksegem lenne - meg 13 ev es visszavonulok a csaladomnak elni, esetleg valami kis csaladi bizniszt futtatni hobbibol. Meghogy otthon fektessem be a penzemet a jogi bizonytalansagban a politikai hatalom kenye-kedvenek kiszolgaltatva? Nem vagyok hulye.
Ahhoz kepest hogy nyugodtan, biztonsagban elek a mindennapos otthoni frusztracio nelkul ki a fenet erdekel a turo rudi? Akik kulfoldrol hazakoltoznek ugy, hogy nem bukottak, azoknak kulonleges okaik lehetnek erre (egeszseg, specialis csaladi kotodesek, szivugyek/romantika stb), mert hetkoznapi emberekben az eletoszton erosebb.
Kinek is irtam ezt az egeszet? Neked, aki olvasod ezt: egy eleted van! Ne aldozd azt fel egy par alkalmatlan politikus kedveert akik tonkreteszik az eletedet es a gyerekeid eletet is.
Komolytalan
Vegyük sorra, bár úgy tüni, hogy álmodozó fodrászkislányoknak készültek az érvek.
1. Versenyképes, egykulcsos adó
Mindegy hány kulcsos és hány százalék.
Maradjon belöle elég netto és ami legalább annyira fontos: lássam mire költik.
2. A "magyar álom"
Micsoda eszement hülyeség az, hogy külföldön csak multinál lehet elhelyezkedni. Szakmától, képzettségtöl, ötletektöl, tehetségtöl, akarástól és anyagi helyzettöl függöen akármit lehet csinálni és meg lehet élni. Ja, és még müvésznek is lehet menni.
3. Túro Rudi
Nem rossz próbálkozás, de eddig kb. 40 országban jártam és mindenhol volt olyan finomság, ami otthon nincs.
4. Budapest és a multikulti
Hehe, elég 250 km-t autózni: már Bécs is multikultibb, mint Budapest és akkor hol van Berlin, Párizs, London.
5. Aranyat érö nyelvtudás
Hát, ennek inkább külföldön látom az értékét. Otthon nem annyira honorálják.
6. Olcsóbb egészségügyi ellátás
Volt már hozzátartozóm magyar kórházban és volt itt Bécsben is. Köszönöm, láttam és éreztem a különbségeket. Olcsóbbnak talán olcsóbb, amíg nem kell "kompenzálni". Egyébként a morál meg is felel az olcsóságnak.
7. Pörkölt nokedlivel, stb.
Megfözöm. Eszek más finomságot.
8. Szép lányok, helyes srácok, igazi barátok
Maradnék a lányoknál. Vannak mindenütt.
9. Családbarát szociális rendszer
Az. Persze. Csak épp minden eresztékében roskadozik és a mai napig többre lehet menni ismeretséggel és mutyival mint legálisan.
10. Az érzés
Ezt megadom. De csak ezért nem jövök haza. Vagy mondjuk úgy, hogy betelek vele, amikor itthon vagyok.
vélemény a tíz pontról
Sziasztok! Nagy-Britanniában élek 6éve.
...és amit gondolok a 10 pontról:
"-1. Az érzés..." Ezzel egyett értek...viszont hozzátenném azt is h a magyarság érzése / magyarnak lenni az nem földrajzi kérdés
"2. Családbarát szociális rendszer" Nagyon sok támogatást kapnak a családosok külföldön is... akit érdekel bővebben az járjon utána!! :)
"3. Szép lányok, helyes srácok, igazi barátok" : Az hogy itt nincsenek szép lányok???!! Az csak egy buta sztereotípia! Az igaz hogy idekint több angol barátom van mint magyar, de a barátság szerintem nem köthető nemzetiséghez. Másrészt Magyarországon ( a gazdasági helyzet miatt ) egyre több "régi" barát vágja át a másikat...csak hogy megélhessen!!
"4. Pörkölt nokedlivel, ropogós parasztkenyérrel és csalamádéval"
Egyre több vállalkozó szellemű magyar nyit idekint "Magyar boltot"..így nagyon sok "hungarikumhoz" könnyen hozzáférünk. Otthon egyre több család él napról napra, próbálják minimalizálni a kiadások--> ergo : ők se esznek mindig ilyeneket!!
"5. Olcsóbb egészségügyi ellátás" Itt is orvosok dolgoznak az egészségügyben és nem kőmüvesek!! Értik a dolgukat! Ha itt 10órára van időpontom, akkor 10órakor már a rendelőben vagyok!! lehet 80 euro a rendelés...de azt hiszem keresek annyira jól h ki tudjam fizetni! Otthon munkanélküliként az olcsóbb ellátást se tudnám! Van otthoni orvos/nővér ismerőseim. Tőlük tudom hogy milyen dolgokon muszály spórólniuk..és a sok spórolás a minőségi ellátás rovására megy. A másik dolog: Itt rendesen fizetem a "TB"t. ...ezért akarja a magyar"TB" hogy visszamenőleg 5 évre fizessem ki a TB-járulékot , ami nem kevesebb mint 320000Ft .
"6.Aranyat érő nyelvtudás" A nyelvtudás itt is aranyat ér!!! ..olyan sok a betöltetlen állás otthon?? Ezért történt az h akinek egy kicsi nyeltudása volt az külföldön próbált aszerencsét?!
"7.Budapest - multikultibb, mint gondolnád" "vidéki" vagyok ...úgyhogy nekem ez pont nem jelent semmit!!
"8. Túró Rudi" 1: idekint is hozzá tudok jutni...2: ez komolyan megfontolt PONT???
"9. A „magyar álom” - szabad pálya az új ötleteknek" Röviden: Miért készítsek/forgalmazzak/építsek.. bámit , hogy ha az embereknek nincs pénzük fizetni érte!!!
"10. Versenyképes, egykulcsos adó" Alacsony adókulcs, viszont mindenért adózni kell!!! Másrészt (itt több pontra is kiterjed a válasz). Én azt nézem hogy, miután kifizettem minden számlát lakbért, orvost...stb (hónap végén) ...h mennyi marad a számlámon!! ...és az magyarázatot ad mindenre függetlenül attól, hogy itt milyen az adózási rendszer vagy mennyibe kerül az orvos!
Összefoglalva dogokat: A
Összefoglalva dogokat:
A magyarságomról nem a lakcímkártyám tesz tanúbizonyságot , hanem az ami a szívemben van és amit gondolok. Alapvető probléma a 10 ponttal az , hogy összekever/ összemos több fontos és különálló fogalmat. A kormány/rendszer-t keveri a a nemzet/nemzetiség fogalmaival!! Mert mi, akik külföldöre mentünk szerencsét próbálni, nem a nemzetiségünket tagadtuk meg, hanem nem voltunk hajlandóak elfogadni azt a rendszert és erre csak egy lehetőség volt...a külföld!!
Érvek?
47.000.- forintból megnézem, hogy mennyi Túró Rudit veszel, ha már minden csekket ill. lakbért kifizettél.
Az érzés? Szerinted milyen mikor leszállok a reptéren és elindulok befelé Pestre? Na akkor érzek valamit, hányingert a látvány miatt.
Az orvosi ellátásról meg csak annyit, hogy lehet nem 80 euro, de nem is biztos hogy sorra kerülsz a hosszú várólisták miatt.
Elöszőr gondold át mivel érvelsz.
47.000
Kedves Bütyök,
Kiszámoltam: 47.000 forintból pontosan 190 túrórudival többet lehet venni, mint 28.000 fointból.
Egyébként pedig jártál mostanában reptértől befelé jövet a KöKi-n?
Üdv!
A kintrol visszatertek.
Valahol az egyik hozzaszolasban Tristan (?) azt mondta "de, tudjuk mi, mi van kint, legtobbunk x ev kintlet utan ment vissza Mo-ra". Ha ezt osszevetjuk az eredeti blogpost-ban levo 10 ervvel ("nincs turo rudi es porkolt, nem tudod magad kifejezni egy masik nyelven, nem tudsz a szakmadban elhelyezkedni") ez a bukott emigrans profiljat rajzolja fel.
Termeszetesen nem tudja megallni a helyet kulfoldon az, akinek olyan nagy szerepet foglal el az eleteben az eves, hogy 10 ervbol 2 errol szol; aki nem eleg nyitott es flexibilis ahhoz, hogy beilleszkedjen egy masik kulturaba ("nemek kozti hatarok elmosodasa"); aki nem tud nyelveket es nem is hajlando megtanulni (Angliaban ingyenes nyelvtanfolyamokat tartanak kulfoldieknek); aki nem erti azt, hogy a munkaeropiac strukturaja egy masik orszagban mas (peldaul tanarkent nem az iskola alkalmazottja lesz) es ha ott akar elni, ahhoz kell alkalmazkodnia
Itt, ahol en elek (Anglia), szinten vannak ilyen magyar emigransok. Alacsony melokban dolgoznak, angolul x ev utan sem tudnak es a szabadidejuket azzal toltik, hogy osszejarnak, bogracsgulyast foznek, Nagy Ferot es ciganyzenet hallgatnak es orakon at panaszkodnak arrol, hogy milyen rossz itt. A nagyreszuk nehany ev utan vissza fog terni mert nem allta meg a helyet. Nincs ezen semmi csodalkoznivalo, nem minden valo mindenkinek. De ez a jelenseg nem azt mutatja, hogy "Magyarorszagon jobb, mint kulfoldon".
N.B.: A fentiek nem jelentik azt, hogy minden egyes Mo-ra visszatero emigrans "bukott emigrans". Vannak egyeni korulmenyek. De ok vannak a kisebbsegben.
Érdemes elolvasni...
Érdemes elolvasni... míg nálunk a "politikusok" állami pénzből "konferenciákra" járnak, messzi külföldre, a megyei iskolákban nincs fűtés... addig pedig:
http://nepszava.com/2012/02/velemeny/bartus-laszlo-tanulni-tanulni-tanulni.html
Te hol járatnád a gyerekedet iskolába?.....
Az utolsó két bekezdés különösen fájdalmas.... nekem is folytak a könnyeim... így süllyed el egy ország...magyarország...
Külföldön sem jobb
Anyu! Nem megyek külföldre dolgozni!!
"Mostanában sokszol olvasom itt-ott, hogy itt már nem lehet élni, ergo menni kell innen el. De hova? Arra mindenkinek van egy ötlete. De megéri? Szerintem nem."
Konspirádió bejegyzése:
http://konspiradio.blog.hu/2012/01/21/anyu_nem_megyek_kulfoldre_dolgozni
Ennek a blognak az iroja se nagyon tudja, h mirol beszel.
Ilyeneket ir peldaul:
Szakmában elhelyezkedni lényegében lehetetlen, hacsak nem felszolgáló vagy. (Az orvosok esete ebben az esetben nem releváns, mert őket cégek szervezik ki, tehát ők nem a jellemző fiatal kivándorló esetei.) Gyakorlatilag csak az alja munkákat kaphatja meg a külföldi,
Hat en elmondanam, hogy 2004 juniusaban jottem ki es szeptemberben mar tanar voltam, itt Angliaban, angol gyerekeket tanitottam, es semmilyen ceg nem szervezett ki, szal egyedul jottem, hatter nelkul. Hasonlo tortenettel ismerek mernokot es mas diplomas szakembereket is, akik azonnal, ugynokseg nelkul helyezkedtek el a szakmajukban.
Az nem tud a szakmajaban elhelyezkedni kulfoldon, aki:
- nem beszel nyelveket
- nem csinalta meg a "hazi feladatat", i.e. nem nezett utana alaposan, hogy a celorszagban milyen feltetelekkel lehet a szakmajat gyakorolni; es nem intezte el a papirmunkat (pl. diplomak hivatalos forditasa, a celorszagra valo evalualtatasa) mar Mo-rol (errol minden informacio elerheto az interneten).
A konspiradio blogjara visszaterve: aki azt hitte, hogy "egyszerubb" lesz kulfoldon, az viszont tenyleg annyira naiv, h maradjon otthon.
Dehogy megyunk haza
> 10. Versenyképes, egykulcsos adó
Nem erdekel, hany kulcsos: Angliaban tanarkent a 12-szereset keresem mint Mo-n es itt meg a munkanelkuliek is jobban elnek mint en eltem Mo-n kozepiskolai tanarkent. Nem szamit, hany kulcsos az ado: az szamit h mennyi marad adozas utan.
>9. A „magyar álom” - szabad pálya az új ötleteknek
Angliaban az interneten egy kattintassal lehet vallalkozova valni barmely nap barmely orajaban es a kezdo bizniszeknek vissza nem fizetendo tamagatas es adokedvezmenyek jarnak. Magyarorszagon persze biztos meg ennel is konnyebb vallalkozova valni es bizniszt epiteni, es biztos meg tobb tamogatas jar, ugye?
> 8. Túró Rudi
Angliaban is lehet Turo Rudit kapni. Egyebkent meg akinek a Turo Rudi donti el, h melyik orszagban el, az tenyleg maradjon Mo-n.
> 7. Budapest - multikultibb, mint gondolnád
Budapest a beka feneket sem szagolja alulrol "multikultisagban" Londonhoz, Madridhoz es Parizshoz viszonyitva.
> 6. Aranyat érő nyelvtudás
Ja: mehetek Magyarorszagra nyelvtanarnak ehberert, vagy valami ceghez ugyintezonek, esetleg tolmacsnak. Micsoda lehetosegek! Bocsi, de ettol sokkal tobbet er a nyelvtudasom kulfoldon.
> 5. Olcsóbb egészségügyi ellátás
Itt merul fel bennem a kerdes, hogy egyaltalan tudja-e a blog iroja, mirol beszel. Tekintve, hogy Angliaban az orvosi ellatas ingyenes.
> 4. Pörkölt nokedlivel, ropogós parasztkenyérrel és csalamádéval
Mi a fozni tudasunkat nem vesztettuk el a hatarnal es kivaloan tudunk ilyet fozni itt Angliaban is. Ha akarunk, marmint, merthogy tobb dolgok vannak egen es foldon, Horatio, mint a magyar konyha. De egyebkent megintcsak azt mondom: akinek a hasa donti el, hogy hol lakjon, menjen Mo-ra.
.>3. Egy baráti beszélgetés során is sokkal jobban megértesz valakit, akivel egy kultúrkörből jöttél.
Ja. Kulonosen,. ha nem beszelsz semmilyen nyelvet es tatott szajjal bamulsz minden szinesborure az utcan, mert meg nem lattal olyat. Egyebkent pedig nem, sokkal jobban megertem magam sok nyelvet beszelo, sok kulturaban elt intelligens, nyitott, kozmopolita emberekkel, mint azokkal a magyarokkal akiknek az evi nagy utazas 2 het Siofokon.
> Magyarországon 3 év a gyes. Az Egyesült Államokban pár hét...
Kulfold meg az Egyesult Allamokkal egyenlo?
> 1. Az érzés... amit akkor érzel, amikor a repülőablakból meglátod a kivilágított Budapestet,
... es arra gondolok, hogy mar megint nem lesz budipapir a repuloteren; hogy az emberek udvariatlanok es bunkok lesznek (mi, kulfoldiek mashoz vagyunk mar szokva), hogy a Keleti Palyaudvar legalabb 5 eve ugy nez ki, mint amilyen a haboru utan lehetett a bombatolcserekkel; hogy alig lehet valahol kartyaval/mobiltelefonnal fizetni; hogy ugyanazt a graffitit nezhetem Zugloban, amit 5 eve is (Angliaban 48 ora a graffiti "eletideje"); hogy a szallodaban a wifi, amivel buszken hirdette a hely magat, csak a recepciospult elott fel meterrel allva mukodik, a szobakban nem; hogy a vonat 47 percet kesik Bp Ferihegyen, noha a Keletibol indul; hogy Szolnokon 2011-ben is olyan a vasutallomas, mint 1960-ban volt Ukrajnaban .... stb., stb.
Az ERZES az, amikor a repulobol vegre meglatom, hogy az autok a baloldalon mennek, es tudom, hogy visszatertem a civilizacioba.
> +1. Család és barátok
Feltalaltak mar az utazast - mi is ugy kerultunk ide. Barataink itt is vannak. Egyebkent pedig 2 testveremmel 3 orszagban elunk es a partnereink is mind mas nemzetiseguek. Most akkor mindenki menjen haza?
> Egyik idegen nyelven se tudod magad olyan jól kifejezni, mint az anyanyelveden
... mondja az, aki nem tudja. En a magam reszerol ket idegen nyelven is ki tudom magam fejezni eppolyan jol, az egyiken meg jobban is. Es csak a csatlakozaskor jottem ki.
> +1. Időjárás Itt nem szakad az eső egész évben, viszont télen örülhetsz a hónak, nyáron pedig a napnak.
Itt sem szakad az eso egesz evben (egyebkent szerintem nincs is olyan orszag a Foldon, ahol minden nap esik egesz evben), mi is orulunk telen a honak (es aztan elmegyunk a Kanari szigetekre palmafakhoz feleannyi penzbol, mint amennyibol a Balatonra lehet), nyaron pedig szorfozunk a tengerben.
> +1. "Hazádnak rendületlenűl, légy híve oh magyar!"
Persze, majd innen messzirol. De ahogy halljuk a hireket a BBC News-on, meg inkabb messzirol se, kosz.
Úgy látom, hogy sikerül a
Úgy látom, hogy sikerül a kezdő egyetemistákat is elzavarni, most lesz csak igazán aktuális:
http://www.szervuszausztria.hu/ausztriadiakelet/ausztria-felsooktatas-magyar-diakok-mde-35572.html
n/a
Tristan, neked biztosan megéri, mert nyilván jól megfizetnek érte. Ingyen ugyanis ennyi sületlenséget értelmes ember le nem ír. (Azt eszembe nem jutna feltételezni, hogy logikátlan vakhitű lennél bármiben is...)
Nekem egyetlen (na jó, három) érvem van az ittmaradás mellett, habár iszonyú kínokat okoz, hogy ebben az országban egy (nem külföldről ide hozott) vállalkozás kizárólag akkor életképes, ha adócsal. Egyszerűen olyan az adórendszer, hogy ha mindent szabályosan csinálsz, nem a konkurencia nyír ki, hanem szimplán éhen pusztulsz. Bele van kalkulálva, hogy kb. a felét kibekkelik valahogy. És ez nem csak az én véleményem... (Vagy ha mégsem kell csalnia, kénytelen pofátlan, irreális, svéd árakon adni a termékét/szolgáltatását. Nyilván, ha egyeduralkodó a piacon, megteheti, a vevők meg fogják venni, ha félig beledöglenek, akkor is. Csak ehhez nekem még akkor sem lenne bőr az arcomon, ha tehetném.) Az is borzasztó, hogy mindenki JajSzemétMultizik, a tapasztalatom viszont az, hogy a "szemét multi" korrektül rendel, és - hosszú határidőre ugyan, de - korrektül fizet (ami a híradások szerint pl. a magyar államról nem mondható el!), míg pl. egy kis faluban (hiába az ismeretség) már a második JajDeSegíteniKellSzegényMagyarParaszt ver át úgy, hogy csak na. (Nem csináltam papíros szerződést, mert abból indultam ki, hogy a magyar ember derék és becsületes, elégnek tartottam, hogy tenyérbe csapunk. Az eredmény majd' másfél millió forint ára cirok, amit a földemről letermelt, eladott, és a pénzt - a megállapodásunkkal ellentétben - komplett elköltötte magára, magyarul ellopta a terményemet.) És ezen nem segít sem jog, sem bíróság. A mezőgazdaság ugyanis egy olyan sport, hogy nem tudod előre, mennyi fog teremni, tehát nem lehet fix összegre szerződni, így behajtani sincs mit. Azt mondja, csak lapulevél termett a földön, és kész. A leckét mindenesetre megtanultam. A szegény magyar paraszt - amíg meg nem becsületesedik - tőlem éhen halhat nyugodtan.
Tudnék még írni ezernyi dolgot a pofátlan parkolási rendszertől (miért is fizetünk az úthasználatért, amikor már az üzemanyag ilyen célú adótartalmával fizettünk?) a(z amúgy EU-ilag tilos) kettős adóztatásig (SZJA-val csökkentett jövedelmemből vásárolok parizert + áfa?!) sok mindent, de minek. Inkább írom az érveimet, amiért mégiscsak maradok:
- Gyávaság. Megszoktam itt, könnyű magam jól, szabatosan, kellő mélységgel kifejeznem az anyanyelvemen. (Sokáig azt hittem, hogy pl. az angol nyelv erre nem is képes. Hát igen, az oskolában tanított konyhai angol és az általam a szakmám okán művelt műszaki angol valóban nem, de az angolszász nyelvterületen beszélt angol bizony, hogy de.)
- Nem, vagy csak borzasztó nehezen tudnék vállalkozást indítani. Sajnos munkahelyen, munkaszerződéssel, MindenNapNyolctólNégyig nem tudok dolgozni, legyen akármilyen nagyszerű a főnök és a kollektíva. (Ööö, ja most csapatnak mondják. Nem baj, ugyanaz. :)) A vállalkozáshoz viszont legelsősorban is kapcsolatok kellenek, amiket célszerűen iskolában és munkahelyen szed össze az ember. Mivel az iskoláimon már túl vagyok, a munkahely maradna...
- A harmadik, és igazából az egyetlen általános (és ezért lényeges) érvem a maradás mellett az, hogy ezzel komoly mennyiségű intelligenciát és kulturáltságot vinnék ki az országból. Ez a kissé nagypofájúnak tűnő kijelentés rövid végiggondolás után érthető lesz. A magyarságtudat, a magyar kultúra, történelem ismerete - hála a szocializmusnak, az MSZP-nek, és az SZDSZ-nek - már Magyarországon sem bír funkcionalitással. (Afféle március tizenötödikei hagyományőrzést visel el jó szívvel a multikultit kiszolgáló struktúra. Többet nem, mert abból tartás, a tartásból pedig a nem mértéktelen fogyasztás következik.) Viszont legalább része az oktatásnak, és a közeg miatt valamiféle kohéziót mégiscsak jelent, tehát "élve marad". Külföldön azok, akik hozták itthonról, még őrzik, és tovább is adják a gyerekeiknek. A gyerekek viszont már nem "használják", a közeg nem támogatja: egész egyszerűen más kultúrát hordoz. Ha a párjukat a befogadó országból választják, a közös gyerekeknek már csak egy ÓóDeSzépVáros lesz Budapest (vagy Pécs, vagy Debrecen, vagy Veszprém stb.), ahonnan a nagyapa, meg a nagymama származik. És ebben a fázisban vonódott ki az intelligencia az országból visszavonhatatlanul.
Minden ideköt.
A legfontosabb érv: minden ideköt. "Az élet nevű játékot, bár néha kalandos itthon játszani, de végső soron megéri." http://www.youtube.com/watch?v=VrK8AEDjFn0
http://noemisszio.blog.hu/201
http://noemisszio.blog.hu/2011/11/29/gyilkolni_es_gyilkolni_hagyni
`Hosszú és parttalan vitát lehetne nyitni arról, hol pofátlanabbak, gátlástalanabbak és közveszélyesebbek a vadászbűnözők: Máltán, Cipruson, Olaszországban vagy esetleg Magyarországon. Nehéz lenne a korrekt sorrendet felállítani, mert például míg a két Földközi tengeri szigeten valami egészen aljas, féreg módon a költöző madarakat mészárolják halomra, Észak-Olaszországban élő csaliként védett madarakat használva gyilkolnak szinténvédett madarakat, addig Magyarországon egy állítólag keresztény hitű miniszterelnök-helyettes vált a legfőbb patrónusukká ezeknek a - még tisztességes vadászok, vadőrök szerint is elvetemült - gazembereknek.
Semjén Zsolt az utóbbi években gyakorlatilag kirúgatott mindenkit az államigazgatásból, aki felemelte a szavát az orvvadászat és a nagyüzemi madármészárlés ellen, leveleket írogat, amiben védett madarak kilövésének engedélyezését követeli, és jelét sem adta annak, hogy tisztázza magát azon - több fórumon és számos, egymástól független forrásból megerősített - váddal szemben, miszerint több, büntetőeljárás alatt is álló/állt vadásztársa macskákra (is) lövöldözik.
Semjént még az sem zavarja, hogy az általa - és egyébként általam is - oly nagyra tartott XVI. Benedek pápa éppenséggel szenvedélyes macskabarát, nyilván többek között abból az érthető meggyőződéséből, hogy Isten teremtményei nem arra valók, hogy hobbiból, mulatságból, részegen, terepjárókról, két kurvázás között agyonlődözzék őket.
Szóval nem tudom... mi, magyar természetszeretők Semjénék miatt szégyenkezünk mélységesen, olasz barátaink pedig a gátlástalan, agresszív és nagypofájú milliomos vadászaik miatt, akik - többek között itt Magyarországon is - lényegében azt tesznek, amit csak akarnak.
Szomorkodni tehát sok helyütt van oka a természet féltőinek, viszont irigykedni leginkább nekünk, magyaroknak lehetne másokra. Azt ugyanis nehéz összevetni, hol nagyobb szarháziak a vadászbűnözők, de azt egyértelműen meg lehet állapítani, hol van velük szemben komolyabb, szervezettebb, hatékonyabb és bátrabb ellenállás. Nos, e tekintetben nekünk tényleg majdhogynem csak a szégyen marad. Nem nagyon találni olyan európai országot, ahol nálunk több környezet-, természet- és állatvédő szervezet működik. Ráadásul közülük sokan állami, pályázati pénzekből és/vagy az adó egy százalékából, nem is olyan rosszul. Nem ritkák az évi százmillió forint feletti költségvetésű zöld civilszervezetek sem.
Ehhez képest a legapróbb jelét sem látni a létezésüknek: az évszázados múltra visszatekintő madártani egyesület például langymeleg nyilatkozatokkal, meg ejnyenejnyékkel konstatálta Semjénék madárgyilkos elképzeléseit, a világhírű tudós-természetvédő Rodics Katalin szabályszerű kinyírását az államigazgatásból, a magyar-olasz kooperációban zajló nagyüzemi madárgyilkolászást, csempészetet és kereskedelmet. Szánalmasan opportunista vezetőik gyakorlatilag egyetlen egyszer még csak verbálisan sem mertek odaszólni sem Semjénnek, sem a vadászoknak. Legfeljebb Kossuth rádiós vitainterjúkban, a stúdió langymelegében fejtették ki konfrontációt kerülő álláspontjukat a lelőhető madarak körének tervezett kibővítéséről.
Arról sem hallottam, hogy az állatvédők Semjén macskagyilkos haverjait végre feljelentették volna: vagy legalább odamennének egy kis tiltakozással elrontani a rohadékok tivornyákkal egybekötött Kalocsa környéki vadászatait. Brescia tartományban, Olaszországban az állatvédők fizikailag is szembeszállnak a madárgyilkosokkal, Németországban a zöldek elfűrészelik az orvvadászok alatt a magaslest. A magyar madártani egyesület vezetői pedig a városban furikáznak terepjáróikkal, és nemrégiben egy sajtóközleményben a kóbor macskákat tették felelőssé az énekesmadarak haláláért.
Szóval a vadászbűnözők és a természetvédők közül itthon csak az előbbiek veszik komolyan magukat. Utóbbiak inkább csendben elrezsiznek: majd hülyék lesznek megsérteni pont azokat, akiknek Land Rovereiket, mobiltelefonjaikat, fizetésüket köszönhetik. Élni és élni hagyni: ez a magyar zöldek és állatvédők legfőbb stratégiája. Csak ebbe lassan belepusztul a természet és az ott élő állatok.`
Nem is tudom, erdemes e ezt kommentalni.
Valóság...
http://index.hu/belfold/2011/11/24/futes_nelkul_maradt_a_korosszakali_iskola/
Szóval jöjjek "Haza", és łgy járjon a gyerekem? Inkább minimálisan tanuljon meg magyarul, de NYER EGY ÉLETET!
Naponta lehetne ilyen híreket beírni ide, de felesleges... Esztergom közvilágítás nélkül, új magyar titkosszolgálat - "állampolgárok" megfigyelésére (szzigorúan érted!, jóember, hogy biztonságban légy).. és mia kormáynszóvivő válasza: "A Fidesz egy dmokratikus párt... nincs ok félelelmre" - már hogyne lenne, főleg, ha ezt ki is kell hangsúlyozni.
A lényeg a lényeg: MINDENKI MENEKÜLJÖN mAGYARORSZÁGRÓL, AMíG LEHEt!!!!!
10 erv
Sziasztok! Kulfoldon elek tobb, mint 5 eve es ugy erzem, meg kell cafolnom a fenti erveket a Magyarorszagra valo visszateres mellett:
10.Adokulcs? lehet, hogy egy rovid ideig viszonylag alacsony lesz, de tudom, h a kovetkezo valasztasok alakalmaval ezt megduplazzak. Amugy is,mi ertelme az alacsony adokulcsot reklamozni,ha lassan csak Turo Rudira tellik belole? Nem is emlitem a hiteleket es azok torleszteseit otthon....
9. Magyar alom, szabad palya? Na nee... Az orszagunkat megvasarolta kulfold, szinte csak kulfoldi cegek vannak. Szabad oteletekrol meg annyit, hogy barmi otleted is lenne, vagy lehurrogjak, vagy a diploma-es idegen nyelvtudas nelkuli fonokod fogja ugy eloadni, mintha a sajat otlete lenne. No comment
8.A Turo Rudi finom, de kulfoldon vannak sokkal finomabb edessegek, ez nagggyon keves erv szinten!
7.Budapest annyira multikulti, hogy minden turista max 3 napra latogat oda. Szeretik es tetszik nekik, de nem beszlejuk az idegen nyelveket ( hol is az a hires nyelvtudas, amit reklamozunk???? ) valamint lenyuljak oket a taxisok, barok, ettermek, ahogy eszreveszik, hogy valaki nem magyar.Ezert sosem ternek vissza :) Errol miert is nem esik szo? Mellesleg tenyleg nevetsegesnak tartjak nemely eteleinket.
6.Az aranyat ero nyelvtudas helyett inkabb azt irnam, hogy kiemelkedoen hosszu evekig tanulunk idegen nyelveket, amit senki sem tud es akar hasznalni, amig kulfoldre nem kerul. A legtobb magyar nyelvtudas nelkul megy kulfoldre. Az altalanos es kozepiskolai nyelvoktatas abszolut felesleges. A fiatalok nem tudnak es nem akarnak beszelni, mert nincs tudasuk sem onbizalmuk ( meg akkor sem, ha nyelvvizsgajuk van! )
5.Kulfoldon kapok ingyenes orvosi ellatast magyarkent, de Mo-n sajna nem .Otthon szoba sem allnak veled, ha min. 15 - 20 000 ft-ot nem tolsz a borcsiba a doktorbacsi kezebe. Itt egyseges a gyogyszer ara es nem kenyszeritik rad, h tamogasd a gyogyszeripart azzal, h radtukmalnak 12 000 ft erteku antibiotikumot ha megfaztal. ez vagjatok, h nepbetegites! Mellesleg hamarosan a kisbabam is megszuletik anelkul, hogy min 80-100 000 ft-t fizetnek az orvosnak.Errol ennyit.
4.Isteni porit es babgulyast fozok kulfoldon. nem kell hozza otthon lennem.
3.Szep lanyok sajna nem arrol hiresek kulfoldon, amire gondolnank, hanem a fejlett pornoiparunkrol. Nagyon szegyelltem magam, amikor kollegaim emlitettek, mirol ismerik az orszagunkat es a lanyokat. A fiuk ( sok lany is ) meg fogatlanok sajna. A penzt bagora koltik fogorvos/ fogkrem helyett. Szomoru igazsag. Jo baratoknak nem kell feltetlen magyarnak lenniuk, neha jobb a multikulti. Errol jut eszembe, ha hirdetik, hogy Budapest multikulti, akkor miert kell csak magyarokkal baratkoznunk? Ez nem ellentmondas?
2.A helyzet annyira csaladbarat, hogy senki nem mer gyereket szulni, csak az a reteg, aki segelyre palyazik. szegyen!
1.Az erzes, hogy senki nem fog panaszkodni, megszolni amiert kulfoldon elsz," bezzeg neked milyen konnyu" , es nem kell hasonlo keresztkerdesekre valaszolnom, h " mennyit keresel? Tudsz-e munkat szerezni, de nem beszelenk angolul, nem takaritok, nem vigyazok gyerekekre, nem dolgozom este, ejjel es 7vegen...." -ez az erzes SZENZACIOS!!! Szep napot mindenkinek!
Megdobbento.
Kedves gza meg tristan meg a tobbiek akiket azert fizetnek (kozpenzbol) hogy ezt a virtualis valosagot megprobaljak tovabbra is eltancolni.
Honapok teltek el miota beinditottatok az oldalt, nem lenne epp itt az ideje meghozni valamifele konkluziot? Tessek megnezni a kommenteket, felretenni a kulonfele hitvilagot, meg a partgyulesen hallott varazslatot es szamolni.
Sima matek. Ugyanazt irja le nektek mindenki aki kulfoldon el. Es hanyszor, es hanyan???!!
Es ti meg mindig postoljatok renduletlenul a propaganda sztorikat?
Az internet csodalatos dolog. Mert mindennek nyoma van/lesz mindorokre. Hogy erzitek 2-3 vagy 10 esetleg 100 ev mulva hogyan fogsz erre a "munkadra" visszanezni? Tenyleg azt hiszed hogy "addigra jol megszedem magam" es elszigeteled majd magad a kerdesektol ami minden ezt az oldalt olvasoban mar most felmerul?
Ez nem hit, vagy egyszeru tevedes mar. A kommentekre adott repetitiv papagajvalaszok, a stilus, a valosag teljes visszautasitasa, a tenyek teljes figyelmen kivul hagyasa sokkal szomorubb kepet fest az egesz rendszerrol amit vedeni probaltok.
Igazolja az osszes felelmet a valtozni nem tudo, ugyanugy egybites donteshozokra bizott, magabol egyre jobban kifordulo tarsadalom remetol, ami a fundamentalis oka a magyarorszagot elhagyo tobb szazezer ember dontesenek. Ti ebben eltek, nem ismertek mast, azthiszitek a (sajat)tulelesert minden eszkoz megengedett hiszen ez egy "farkas vilag". Ha nem Ti akkor majd mas vegrahajtja az utasitasokat, igy legalabb te keresel vele, gondolod...
Ezert nem erted miert boldog itt a pizzafutarkent lotifutizo tanar, vagy a pincerkedo mernok.
Tovabbra is azt mondom, Magyarorszag egy csodalatos hely lehetne, foldrajzilag is jo helyen van, minden mukodhetne flottul. Nehany ev alatt szarnyakat kaphatna, ha sikerulne azt az evtizedek ota beidegzodott vilagkepet, beidegzodest megvaltoztatni ami titeket is letrehozott.
Nem vagytok ti rossz emberek, csak tul kell elnetek egy olyan kozegben aminek az aldozatai vagytok.
Aki elt hosszabban Magyarorszagon az megert benneteket, megha elfogadni nem is tudja amit tesztek.
Higyjetek el, van mod a sajat gondolataitokat eloterbe tolni. Fiatalok vagytok alljatok fel, harcoljatok azok ellen akik erre kenyszeritenek. Mutassatok meg nekik a kommenteket, magyarazzatok el hogy hulyenek nezni pont azt a reteget nem tudja az ezt kitalalo akire szuksege lenne hogy valodi tapasztalatokkal, valodi produktiv dontesek szulethessenek.
A haragtartas is olyan magyar szokas aminek az ertelmetlenseget itt megmutattak sokunknak.
Itt vagyunk tovabbra is, varjuk az oszinte szavakat, es remeljuk hogy mihamarabb ertelmes parbeszed kezdodhet a kolcsonos tisztelet talajan.
10 érv...
10. Az egy kulcs 2012 január 1-től már nem egy kulcs, mégha máshogy is hívják.
Egyébként meg nem az adó mértéke számít, hanem hogy a maradékból meg lehet-e élni. Mo.-on nem.
9. Mo.-on pont ugyan annyi a multi, mint máshol. A különbség az, hogy míg európában a multikat legalább korlátozza valamennyire a jog, addig Mo.-on versenyelőnyt kaptak/nak az államtól.
A vállalkozásról meg ne is beszéljünk, tisztességesen lehetetlen.
8. Látszik, hogy fiatalok és tudatlanok vagytok, de még utána sem jártok az igazságnak. A túró rudi szovjet találmány, mi csak koppintottuk. Tényleg nem kapni mindenhol, de van 100 más édesség, ami - izléstől függően - veri azt. Pedig imádom :)
7. Persze, mert világviszonylatban a (tényleg) magyar ételek ehetetlennek számítanak. No meg annyira jelentéktelenek vagyunk, hogy miért is vinnék oda?
De most erősen változik, itt most fog nyílni egy magyar étterem. A sok kitelepülő pont a magyar szokások terjesztését erősíti.
6. Mert xar a nyelvoktatás. Ha pedig önerőből megtanultam egy nyelvet "helyi" szinten, akkor már használom itt, hisz sokkal többet ér 1 helyi nyelv, mint Mo.-on 5 idegen.
5. Máshol sem drágább. Mo.-on biztosítotti viszonyhoz kötött, de pl. angliában minden lakos megkapja.
Ellenben egy 10 perces ambuláns műtétre 4x kellett előzetesen elmenni, a megyei jogu városban nincs is ilyen (kézsebész) rendelés (kórház sincs), és a folyamat több mint 5 hónapig tartott.
4. Ezt megfőzi asszony bárhol:)
3. Ez meg egyszerűen badarság. A közös kultúrkőr nem földrajzi kérdés, hanem a társaság tagjainak összetételétől függ.
Mo.-on mindenhol ott egy adott "kultúrkőr" néhány tagja, akikből köszönöm nem kérek.
Külföldön legalább be lehet azonosítani a területet ahova nem megyek, máshol pedig békénhagynak.
2. Ha az családbarát, hogy a családi pótlék lassan a pelenkát nem fedezi, hogy bölcsödébe gyakorlatilag nem lehet a gyereket beiratni, az óvodába is csak ha már kötelező felvenni, az iskolában a megéhetési gondjaik miatt ideges tanárok tanítják őket és a szüleiket vagy nem látják mert annyit dolgoznak, vagy sokat látják (közben éheznek) mert nincs munkájuk akkor családbarát.
1. Az az érzés! Igen az a megkönnyebülés, amikor a kompra felgördültünk.... És ismerve új alkotmányunkat, a kiszámíthatatlan, akár visszamenőleg is módosított törvénykezést, igazán nyugodt csak az állampolgársági vizsga után leszek.
Egyébként szép ország, szeretem, csak élni nem lehet benne annak, aki "csak" a nyugalmat keresi. És a szózatból idézve, én nem ezt a jövőt szeretném magamnak és a gyerekeimnek:
10 érv
10 ellenérv Magyarországgal szemben:
1, egykulcsos adó versenyképes európában ez így szép és jó csak a nyugdíjunk egy rakás szar aminek a járulékát úgy fizetjük hogy az se biztos hogy lesz-e ez az intézmény amikor mi sorra kerülnénk.
2.Vállalkozás Magyarországon van jó sok és a nagy százalékuk külföldi "multik" alválalkozója ként működik, ha működik. És mivel a törvényi szabályozásunk annyira csodás hanem fizetik ki az elvégzett munkát akkor se történik semmi azt leszámítva hogy buktad a házad kocsid de minimum azt a pénzt amiből a vállalkozásod indítottad.Feltéve hogy nem kölcsönből tetted mindezt mert akkor belerokkansz az adóságba.
3.Valóban a túró rudi magyar találmány de lehet kapni külföldön is.
4.A hazatérők közül többen felfedezték már, hogy a nyugati országok szokásai, ételei (miegymás)kis keresés után mind megtalálhatók Magyarország fővárosában. Ugyanez nem mondható el fordítva
De az sem hogy nálunk megtalálható lenne pláne budapesten.
5. Az valóban igaz hogy a külföldön szerzett nyelvtudás aranyat ér itthon csak azt felejtjuk el hogy ahhoz hogy megszerezzük külföldre kell utazni így nem értem ezt az érvet.
6.olcsóbb egészségügyi ellátásnak híg a leve. Sajnos azok az orvosok akik érnek valamit is azok külföldre mennek dolgozni az itthoni akár utcaseprőkével megegyező fizetések miatt.Természetesen tisztelet a kivételnek. Nem kell 80 eurót fizetni egy rendelésért viszont ahol kell ott meg csak akkor fizetnek ha orvoshoz kell menni +ha már ott vannak akkor nem szakadt lepedőn ágyneműn fekszenek és nem őket küldik ki lázasan hogy vegyék meg a gyógyszerüket a patikában mert a kórháznak nincs rá pénze.
7.Pörkölt nokedlivel meg csalamádéval és a híres egri bikavér szintén megkapható külföldön bár aki kint él, dolgozik és annyira a hazai ízekre vágyik az elkészíti magának vagy egyszerüen ellátogat magyarországra és beül egy étterembe.Mert megteheti!
8.Magyarországot is elérte a nemeket összemosó filozófiák szele mert nem kevés festet képű lakkozott körmű "fiú" sétál az utcákon.
9.az érzés amikor nem mersz esténként kimenni az utcákra illetve nem mered elengedni egyedül családtagjaidat gyerekeidet mert megerőszakolják megölik drogos celebek elütik kirabolják stb... ééés nem kapnak érte semmit mert "hátrányos helyzetűek!!!!!De ha te megvéded magad vagy valakit akkor súlyos éveket kapsz mert önbíráskodtál.
10.Családbarát szociális rendszer: Csinálj 8-10 gyereket élj a segélyből a putridban.
Röviden ennyit magyarországról.Amint lehetőségem adódik menekülök innen!!!!!!
Az 1956-ban Amerikába
Az 1956-ban Amerikába menekült magyarok leszármazottjainak kettős identitásáról és közösségeiről szóló dokumentumfilm Pigniczky Réka rendezésében.
http://helyzet.tv/index.php?mod=video&id=217
En meg uj vagyok sz'al a targynal maradok
Csak valaszolnek a fenti pontokra:
10 nem húz haza az egykulcsos ado
9 Magyarorszagon NEM érdemes vállalkozásba kezdeni, el sem lehet azt kezdeni, és penz hiányában csak eladósodás vagy bukás lesz a vége
8 a Túró Rudi valóban finom, én spec imádom, de ezért nem mennek haza. Kulfoldon is megtalálható a magyar boltokban
7 hadd ne kelljen mar elemezni mit jelent egy multikulturális fantasztikus város. Budapest nem tartozik a nagyok köze. Sorry.
6 Ez a lényege, ha valakinek megis sikerülne megtanulni profin angolul, pláne többet tud elérni kulfoldon. Magyarországra haza sietes egy "jó" munkáért, éppenhogy őrültség volna
5 a külföldi kórházi szolgáltatások többet érnek mint az "olcsóbb" rendelesek magyarorszagon
4 Pörkölt nokedli el és egyéb finom étel kulfoldon is simán elkészíthető. A recept a neten van nem Magyarorszagon.
3 Metallica egyik számának egy részlete: open mind for a different view. Minél több fele ember lehet valaki barátja, annál jobban fogja megismerni a vág nemzeteit. Kulfoldon is csak magyarokkal barátkozni, zárt látó kor, és nem túl designos.
2 magyarorszagon család barát rendszer nem létezik, eleve nem emberbarát!
1 amikor azt néztem hogyan tavodik a repülőgép budapest talajatol csak azt éreztem: végre. Majd ramosolyogtam a mellettem ülő idős angol nyelvű bacsira. Ennyit erről...
+1 családok és barátok nem fognak helyetted dolgozni, nem fognak helyetted angolul megtanulni, nem fognak helyetted dobteseket hozni, nem fogjak a TE álmaidat valóra váltani. A nagy döntéseket és akar az életed megváltoztatását csak magunk tudjuk elérni, van amikor a család vagy barát kárára.
+1 nem boldogít, hogy magyarul perfect vagyok. Hol van értelme emlékezni erre? Egyedül Magyarorszagon. Sokat nem ér tehát, hogy tudok magyarul.
+1 télen majd meg lehet fagyni Magyarorszagon, otthon állandóan erős beteg voltam! Köhögés, nátha! Idekint mar 3 ÉVE nem vagyok beteg!!!! És tudom miért! A magyarországi kánikulak pedig egyáltalán nem hiányoznak!
+1 szinten nem hat meg, but no worries...!
örülök, hogy visszanéztél,
örülök, hogy visszanéztél, azért lett itt egy két videó azóta, de a kérdésem arra irányult, hogy azokhoz már nem szólnak hozzá, csak a kifogást keresik és a miért nem kérdést boncolják sokan, pedig, azt az időt inkább, a hogyan oldjuk meggel kellene tölteni!
nem?
http://www.hirtv.hu/view/videoview/hirado
mai hír tv, híradó, elején van egy anyag - most induló orvostanhallgatókkal
Megmondom hova lett:
Megmondom hova lett: szerintem csak egyszeruen nem latogatjak ezt az oldalt. En is irtam jo par velemenyt korabban. Velemenyem azota sem valtozott, ugyhogy sok ertelmet nem latom itt pocsekolni az idom. Ma eszembe jutott az oldal, regen jartam itt :) Hat beneztem....
Kedves Tristán! Először is
Kedves Tristán!
Először is gratulálok a kezdeményezéshez, azonban néhány tévképzetet szeretnék eloszlatni, amit a magyarországi vs. külföldi egészségügyi rendszer összehasonlításban tettél és hirdetsz folyamatosan, a hazai szolgáltatás javára.
Jelenleg az Egyesült Államokban dolgozom. Itt a jó munkaerőt igen megbecsülik, amit nem csak a megfelelő mértékű bér juttatással, hanem egyéb ösztönzőkkel is igyekeznek kifejezni. Természetesen az egyik a sok lehetséges közül a jó egészségügyi és fogászati csomag, amit családtagokra is ki lehet terjeszteni. Esetemben a munkáltatóm és én a magyarországi TB járulék harmadával megeggyező összeget fizetünk az általam vállasztott biztosítónak (a legdrágább a választható 3 közül).
Lássuk, milyen szolgáltatást vehetek igénybe itt és Mo-on. Itt vizitdíjat nem kell fizetnem. Telefonon időpontot kérek, közvetlenül mehetek a megfelelő szakemberhez, nem kell közbeiktatni egy háziorvost. Az orvosok pontosak, szakszerűek, mert megfizetik őket és tudják, hogy ha hibáznak könnyen perelhetők. Ha szemüveg kell, elmegyek a megfelelő látszerészhez, ahol nem az olcsó SZTK keretet kapom térítésmentesen, hanem a legujabb divat szerint készítettet. Sőt még kedvezményt is adnak, mert adott magánbiztosítóhoz tartozok. Ha gyereket akorunk, akkor csomagot váltok és a szülésig kb. 10% -kal megnövekszik a biztosítási költség.
És otthon. Évekkel ezelőtt komolyabb egészségügyi probléma merült fel. Megfelelő diagnózishoz, egy speciális készülék kellett, amire az adott egészségügyi intézménynél fél évet kellett volna várnom. Az orvos azt javasolta nézzek szét az országban, hátha van valahol szabad kapacitás. Szóval én, aki háromszoros havi díjat fizetek, járjak utána, szervezzem meg. Találtam is, ami pénzbe került, 200 km odébb. Lelet meg van, műtét szükséges. Kilátások: 1 hét kórház, 1 hónap lábadozás. Tehát nekem és a munkadómnak 1-2 hónap kiesés. Ezért én kerestem egy megfelelő specialistát, magánrendelés 16.000 Ft/konzultáció (80$). Kilátások: 1 napos ambuláns műtét két hét lábadozás, a 3. héten dolgoztam. Tehát a nagyszerű "ingyenes" ellátásban én szerveztem mindent, fizettem a magánrendeléseket és még pénzt is spóroltam a TB kasszának, hiszen sikeresen lerövidítettem a korházi és lábadozási időszakot.
A többi, Túró Rudi, pörkölt felvetésedre csak, annyit tudok mondani, hogy minden szükséges alkatrész beszerezhető itt kint is. Konkrétan a lakásomtól 100 m-re van egy orosz szatócs bolt. Kiváló németalföldi kenyerük van. Isteni a túrós és lekváros buktájuk. Remek gomba-, hal-, kukorica- stb. salátáik vannak. Nem rég vásároltam import magyar szilvát (2$/kg). Túró, kefir, joghurt, tejföl mind meg van, az otthonihoz hasonló árakkal. A szegedi paprikát csak le kell venni a megfelelő polcról. De ezeket már mindenki írta.
Üdvözlettel,
triptonik
hello itt sem kell
hello
itt sem kell vizitdíjat fizetni! én sosem fizettem, az egy agyrém volt!
itt is - pont most voltam én is, mert szemüveges vagyok - tök jó, menő szemüveget kapsz!
bármikor mehetek kórházba is háziorvos nélkül, sosem küdtek még el!
az orvosok itt is - ez az én tapasztalatom - nagyon kötelességtudók, hiszen az a hivatásuk!!!
mi nem azt mondjuk, hogy ne menj el, meg...
hanem menj és láss világot, de mivel itt az otthonod, és itt szerezted meg az alapod, akkor majd gyere haza és használd itt a tudásod...
(most nagyon egyszerűen írtam, de persze a téma ennél sokkal összetettebb, ez csak pár reflexió)
Örülök az új szemüvegednek,
Örülök az új szemüvegednek, viseld egészséggel!
Otthon, édes otthon:
http://homar.blog.hu/2011/09/06/50_os_regado_pofara_kell_a_penz_a_gyori_vpop_nek?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2011_09_07&utm_campaign=index
Semmi sem változik, nincs is rá esély! ROTFL. Jobb, mint Örkény Egypercesei.
50% regadó kedvezmény
Tanulságos a belinkelt eset. Arról szól ugyanis, hogy van egy hazatelepülőknek (is) kedvező jogszabály, ami 50% engedményt ad a regadóra magyarországi honosítás esetén (azt hiszem ez egy külön bejegyzést is meg fog érdemelni ezen a honlapon)... és van egy vidéki VPOP iroda egy hivatalnokának az egyéni gáncsoskodása, ami rányomja a bélyegét az egyébként pozitív, "gyerehaza-barát" szabályozásra... és ez innentől kezdve már mindenkire tartozik, nem csak ennek a honlapnak a célközönségre. Mindannyiunknak magába kell néznie, hogy mit teszünk a a saját környezetünkben, munkahelyünkön azért, hogy ez egy flottul működő ország legyen.
Egyáltalán, az a kérdés, hogy
Egyáltalán, az a kérdés, hogy miért kell regisztrációs adót fizetnie?! Éveket élt külföldön, az ott vásárolt gépjárműre kifizetett - az adott országban - minden terhet. A gépjárművet nem nyerészkedésből vásárolta és helyezte azt üzemben külföldön. Maga a szabályozás rossz. A 90-es években, a behozatal dátumától számított félévvel korábban vásárolt gépjárműre sem VÁM-ot sem ÁFA-t (ez utóbbiban nem vagyok biztos) nem kellett megfizetni.
A hivatalok, pedig meg olyanok, amilyenek. Ebben szocializálódtunk. Mindenkinek van valamilyen módszere, hogy hogyan élje túl a magyarországi hivatalnokok packázását. Bonbon, kenőpénz, ismerős, végtelen türelem és önbizalom, stb. Az alanyunk sajnos már régen járt otthon.
Itt, én is találkoztam olyan ügyintézővel, aki elszámolta az illetéket. Na, de nem nekem kellett fellebbeznem, meg utánajárni. A hivatal intézte magától, kiszámolták újra és a különbözetet egy héten belül, megkaptam csekken.
Otthon, még az 1000 Ft-os NAV tartozást - SZJA feltételezett tartozás, munkáltató által kiállított papírokból, a NAV célszoftverét használva - is csak 5000 Ft-os illeték befizetése mellet tudtam volna fellebbezni. Inkább hagytam az egészet. Más ügyben rendszeres volt, hogy nem tartották be a határidőket. Nekem 8 napon belül kellett, mindenre válaszolni, volt hogy szabadságot kellett kivenni emiatt, de nekik derogált 60 napon belül válaszolni. Mindig a nyakukra kellett járni, hogy akkor most, mi a helyzet? A Földhivatalos sztorimmal már nem akarlak untatni.
Gondolkodjunk együtt? Erre megvannak az adóforintokból fizetett állami szervezetek, ne hogy már az állampolgár találja ki, hogy hogyan kéne működnie egy jól szervezett hivatalnak. Már elnézést, de ha elakadok a munkámban nem Incikét hívom fel a Földhivatalból, hogy oldja meg helyettem. Ha nem megy, tessék elmenni egy üzemlátogatásra/irodalátogatásra. Talán a gyerekek helyett - Hoffmann asszony ötlete - a közigazgatás irányítóit, alkalmazottait kellene elvinni egy működő céghez. Az ISO-ról azt sem tudják, hogy eszik-e vagy isszák, már a belső feltáró ellenőrzésen elvéreznének. Külsős auditra nem is merek gondolni.
Már futok is haza....
http://www.blikk.hu/blikk_penzsarok/meg-tobbet-kell-majd-dolgoznunk-2062930
Ezért?
JakabAndor
Ugyanakkor: http://jakabandor.blog.hu/2011/07/27/tolem_ezert_nem_kapsz_munkat
A lényeg, hogy vagy több munkahelyet akarunk és elgördítjük a munkaadók kezét túlságosan megkötő dolgokat, vagy nem tesszük és akkor viszont marad a kevés munkahely. Amellett, hogy a Blikk cikk is csak találgatásokat tartalmaz a munka törvénykönvről, az ideális megoldásnak mint mindig most is az arany középútnak kell lennie.
no, hova lett a sok okos,
no, hova lett a sok okos, megmondó, aki csak negítvan tud hozzállni? 2 napja semmi hozzászólás!
mi az? felkerült közben két olyan videó, amiről lehetne érdemben beszélgetni, két példa!
de konstruktív, építő kritika vagy javaslat... az már nem megy!?
Budapest - élhetetlenebb, mint gondolnád
http://index.hu/kultur/eletmod/2011/07/27/itt_az_orszag_13_legrosszabb_varosa/
Hiába a multikutiság ha egyszer büdös, koszos és lehetetlen a közlekedés, akkor élhetetlen. Jobb érvek kellenek!
angliában halt meg a magyar lány, orvos szerint csak hisztizett
Nem indul eljárás és nem függesztik fel azt az angliai mentőorvost, akit a márciusban agyhártyagyulladásban meghalt magyar diáklányhoz riasztottak. A doktor meg sem vizsgálta a lányt, szerinte csak hisztizett.
A 16 éves vasi Batyi Klaudia tavasszal társaival egy egyhetes csereprogramra utazott Angliába. Egyik éjjel belázasodott és gyomorfájdalmakra panaszkodott. A csoporttal lévő tanárok hívták a mentőket, de azok csak telefonon adtak utasításokat. A lány azonban nem lett jobban, ezért újrahívták a mentőket, akik ezúttal már kimentek a helyszínre. A kiérkező orvos végül anélkül távozott a helyszínről, hogy megvizsgálta volna a diáklányt, még a homlokát se fogta meg, így még azt se vette észre, hogy Klaudiának nagyon magas láza van. A lányt és tanárait tanácsokkal látták el, majd elmentek. A lány 20 perc múlva meghalt.
forrás: http://index.hu/bulvar/2011/07/27/nem_itelik_el_az_angliaban_meghalt_lan...
Magyarországon viszont
Magyarországon viszont csökken a fizetett szabadság, megszűnik a műszakpótlék. És a befizetett járulék helyében gyakorlatilag nem jár munkanélküli segély, amely bujtatott adóemelésnek felel meg.
és a kormény haverja, demján sándor még azt is megengedheti magának, hogy arról értekezzen, hogy nincs aki neki a téglát rakja ( óccsóér, persze ), meg hogy milyen jó a szegénység, mert akkor az emberek mindent elvállalnak ( p.l. hugyért szarért téglát raknak neki ).
Gratulálok Géza.
A kormány intézkedéseinek
A kormány intézkedéseinek egyik prioritása, hogy Magyarország olyan hely legyen, ahol a fiataloknak érdemes tanulniuk és dolgozniuk, és ahonnan nem akarnak elvándorolni - mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkára a debreceni Campus Fesztiválon. A Campuson is urnákban gyűjti az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) a fesztiválozók javaslatait, és ígérete szerint a sarkalatos törvények megalkotásakor ezeket is figyelembe veszik majd.
Na ez egy rossz válasz volt
Géza, most mellényultál.
Sajnos van szerencsénk ( jobban mondva anyámnak van ) személyesen is ismerni Rétvári Bencét, mert ő Lágymányos országgyűlési képviselője. Az nem semmi, hogy milyen semmitmondó és üres képviselői fogadóórákat szokott tartani. Képtelen volt valamit is rendesen megszervezni, p.l. a 4es metró úgyében tartott gyűlése is egy katasztrófa volt. Nem hallgat a tagságra, biodíszletnek veszi őket, csak a saját karrierje érdekli. (ez egyébként jellemző a fideszes politikusokra úgy általában, tehát nem rí nagyon ki Bencénk.)
Na, ezért nem volt szerencsés ebben az ügyben pont őt idézni. Úgy látszik, ez a megnyilatkozása is a karrierépitése része.
videó üzi
http://helyzet.tv/index.php?mod=video&id=400
amcsi
http://helyzet.tv/index.php?mod=video&id=396
re
I took 1 st loan when I was not very old and this aided my business very much. Nevertheless, I require the secured loan again.
You are lucky and sure you
You are lucky and sure you wouldnt add a loan with usury as it is right in our country. The bank system enjoy this stituation the people have low knowledge in finance in this country :) Or you have enough money without loan if you want to add loan in this country :D
A frakciószövetségen belül
A frakciószövetségen belül felmerülő problémákkal kell szembenézni – így reagált Stágel Bence kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a Fidesz frakcióvezetőjének napokban elhangzott kijelentésére, amely szerint ideje lenne a KDNP-nek szembenéznie azzal, hogy nem koalíciós kormányzás van Magyarországon. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke arról is beszélt Magyar Nemzetnek adott interjújában, hogy az ifjúságpolitika terén az IKSZ dinamikusan növekvő ifjúsági szervezet, számos ponton közösek a céljaink a Fidelitasszal, és egészséges versenyben igyekeznek minél több fiatalt megszólítani.
-Kezdjük egy politikai interjúnál rendhagyó, és első hallásra személyesnek tűnő kérdéssel: mi a kedvenc édessége?
-Leginkább a somlói galuskát és a Túró Rudit szeretem.
-Akkor az utóbbi nem véletlenül szerepel azon tíz érv között, amelyekkel megpróbálják hazacsábítani a külföldön dolgozó magyar fiatalokat. De nem túl naiv elképzelés, hogy valaki egy édesség miatt válassza Magyarországot?
-Az érveink egy része - például a versenyképes adórendszer, az olcsóbb egészségügyi ellátás, vagy a családbarát adózási rendszer - az egzisztenciális kérdésekre fókuszálnak, de a Magyarországhoz való érzelmi kötődést ugyanilyen fontosnak tartjuk. A Túró Rudi, mint hungarikum így vált mára ennek az akciónak a szimbólumává. A gyerehaza.org honlap egyik nem titkolt célja egyébként az volt, hogy megkavarjuk az állóvizet. A több mint 50 ezres látogatottság is azt bizonyítja, hogy ezt a célt sikerült elérni.
Úgy néz ki nektek sem sikerül
Úgy néz ki nektek sem sikerül vagy úgy is mondhatnám ki fog rajtatok a közbeszerzési törvény. A szocik szánalmas szar tákolmánya után ti sem ugrottátok meg a lécet. Legalábbis elolvastam a figyelőn az értékelést meg azemelvényeket, ez nagyon kevés. Tudatos kiskapuk gondolom a saját vállalkozások támogatásához? Nem értem miért nem lehet leülni a Transparency internationallal, és egyszerüen az általuk javasolt szempontokra építeni?
videó üzi
http://helyzet.tv/index.php?mod=video&id=400
Ezek érvek?
Egykulcsos adó - minden neolibeárlis álma volt. Az én nettóm az "adócsökkentés" hatására 3000Ft-tal csökkent, külön meg kell emelni, hogy ugyanannyit keressek, mint előtte. Jövőre ismét "adócsökkentésre" készültök, már most izmoztok, hogy kötelező lesz emelni a béreket, pont azért, mert a legtöbben rosszabbul járnak vele. Ez nektek a versenyképesség?
Magyar álom - na ne, eséyed sincs, ha nincs jó kapcsolatrendszered, meg nem korrumplálsz. Persze ORbán uncsitesójának magyar álom, hogy 25 éves BKV vezér lehetett, Orbán Récsikének is bejött az élet, de én egy lakótelepről jövök, nekem nincs senkim, aki elintézné nekem, hogy jó helyre kerüljek.
Túró Rudi - ismerni kéne a történetét, emberek...
Budapest- még szerencse, hogy legalább Budapesten van egy kis élet, hagyományosan liberális város. Emelett koszos, büdös és korrupt is, és nem látszik a változás, csak az, hogy a tarlókról érkezett dugódíjat akar, potom 288 ezer forintos éves díjat..
Nyelvtudás - hja, aranyat ér, a Tescó polcfeltöltői fizetésekhez képest. Az IT világában az angol alap, itt fizetnek átlagban 350 ezret, Németországban 4.200 euró az átlag. Szerinted?
EÜ: korrupció meghajtású. Vagy nyomod a hálapénzt, vagy megdöglesz .Ár-érték ránbyan az egyik legrosszabb a kontinensen.
Magyar ízek - na végre, valami elfogadható.
Szép lányok - ez is igaz, de kint is lehet ám jó nőkkel ismerkedni.
Családbarát szociális rendszer- hát lehet, hogy ez így van, az biztos, hogy 10%-kal csökkent az újszülöttek száma. Szóval valami itt is el van rontva.
Az érzés - az érzés, amior anyám munkanélküli, 10 hónapnyi munkaideje kellene a nyugdíjhoz, és esélye sincs nyugdíjba menni, öcsém munkanélküli, és Debrecen utcáiót spergeti, mert ennyi a nagy ötletekek, az érzés, hogy apám kedvezményes nyugdíját el akarjátok venni, miközben van 500 millárd, hogy még többet keressenek azok, akik amúgy is jól keresnek, nos az az az érzés olysami, hogy ti még nagyon, nagyon rá fogtok erre az lajas arrognás kormányzásra fázni.
Hamarabb, mint gondolnátok.
videó üzi
http://helyzet.tv/index.php?mod=video&id=400