Egy Amerikából hazatért magyar története

Interjú Botos Gregory Zoltánnal

 

Hol született és hogyan telt a fiatalsága?

Amerikában, New York állam Rochester városában születtem. Édesapám 1956-ban ment ki és Kanadában találkozott Édesanyámmal, aki ír származású. A magyar nyelv fontos volt Édesapám számára, azért Édesanyám is megtanulta a nyelvet és velem is magyarul beszéltek egészen kiskoromtól kezdve. Magyarországra azonban teljesen más okból jutottam el. 1988-ban amerikai ifi úszóbajnok voltam és sokat jártam versenyekre, melynek egyik állomása 1991-ben Magyarország volt. Korábban terveztem, hogy Amerikában másoddiplomaként elvégzem a jogot is, de annyira jól éreztem itt magam, hogy visszamentem és egyetlen célom lett, hogy minél hamarabb befejezve az egyetemet, Magyarországra költözhessek. Így is lett. 

Milyen volt Magyarországra költözni, illetve mivel foglalkozik jelenleg?

Miután lediplomáztam Magyarországra jöttem, ahol hamarosan találkoztam egy magyar lánnyal. Elsőként együtt akartunk visszamenni Amerikába, de a lány apukájának kérésére mindketten Magyarországon maradtunk. Elkezdtem tehát Magyarországon a jogot, majd nyelviskolákat indítottam, ahol főként angolt, németet, francia és orosz nyelvet oktatnak. 2001-től pedig hidrovetéssel foglalkozó céget indítottam, amely tulajdonképpen egy füvesítési technológia. Láttam, hogy itt Közép-Európában nem használják ezt a módszert, ezért is fogtam bele. Mára kinőtte magát a vállalkozásunk és a hidrovetésen túl kertépítéssel, kerttervezéssel, locsolással és általánosságban a kertek fenntartásával foglalkozunk.

Hogy látja, összességében érdemes volt Magyarországra költöznie?

Érdemesnek érdemes volt. Szeretek itt lenni, bár nagyon nehéz az élet és keményen kell dolgozni. Sokszor gondolkodtam rajta, hogy ennyi munkával Amerikában jobban keresnék, de ez nem csak a pénzről szól. Négy gyermekem van és az iskoláztatásuk nagyon fontos nekem. Itthon Magyarországon - annak ellenére, hogy szerintem túl nagy lexikális tudást várnak el - sokkal jobb az oktatás, mint Amerikában. Ráadásul két lánygyermekem orvos szeretne lenni, így az ő taníttatásuk kint szinte megfizethetetlen lenne. Az egyik fiamat pedig egyenlőre a mezőgazdaság érdekli, aminek nagyon örülök. Szeretném ha lenne egy tanyánk és ott élnénk.

Másrészről pedig barantázok, ami nemcsak egy magyar harcművészet, hanem egy életforma is. Van saját csapatom és ezt nem tudnám a világ más pontján csinálni. Amerika számomra egy ország és nem egy nemzet. Annyi fajta ember lakik ott, nincs egy egységes amerikai kultúra. A hagyományokhoz viszont véleményem szerint vissza kell fordulnunk, meg kell élnünk azt. Ezt olyan tevékenységekkel lehet, mint amit én is űzök. Persze mindezek mellett sok nehézséggel is találkozom, de ha egy kicsit is jobbá tudjuk tenni a munkánk során a világot és csak egy-két emberhez is, de el tudunk ezzel az üzenettel érni, akkor már megérte.

A hagyományokat nem ápolni kell. A beteget szokás ápolni. A hagyományokat meg kell élni. Karácsony Sándor és Kodály Zoltán gondolatai számomra útmutatóak.

"Nem az a magyar, akinek magyar vér csorog az ereiben, hanem akinek az unokája is magyar" (Karácsony Sándor).

"A magyar kultúra örök harc a hagyomány (népi műveltség) és a nyugati kultúra között. Béke csak úgy lehet, ha a népkultúra nő fel magas kultúrává, saját törvényei szerint, Európától csak azt veszi át, ami erre kell, s ezt is szervesen magába olvasztja...” (Kodály Zoltán)

Én ezek mentén igyekszem élni az életemet.

impresszum | kapcsolat