Otthonteremtés és érvényesülés itthon - indul az Új Nemzedék Jövőjéért Program

Egzisztencia-teremtés itthon, munka alapú előrejutás, biztonságos szórakozás, elérhető kultúra. Röviden ezek az Új Nemzedék Jövőjéért stratégia legfontosabb elemei.

Szerdai sajtótájékoztatón Mihalovics Péter úgy nyilatkozott: akkor érik el céljukat, ha minden fiatal tisztában lesz jogaival és kötelezettségeivel, valamint azzal, hogy lehetősége van a közösség formálására. Hozzátette: a programok nem a központi költségvetést terhelik, uniós forrásból kerülnek finanszírozásra és várhatóan ez év végére megvalósulnak.

Giró-Szász András szerdán sajtótájékoztatón elmondta: a kormány számára fontos, hogy a pályakezdők itthon teremtsenek egzisztenciát maguknak és részt vegyenek az ország megújításában. „Fontos az, hogy munkából, érdem alapján lehessen előre jutni” - tette hozzá a kormányszóvivő. A kormány intézkedései, mint például a GYES és a GYED összegének megemelése, a nők részmunkaidős lehetőségei, a szociálpolitikai támogatások visszavezetése, a diák hitel új konstrukciója mind részei és hozzá tartoznak az Új Nemzedék Jövőjéért Programhoz. A stratégiával kapcsolatban kiemelte: a 14 és 35 év közötti fiatalok problémáit igyekszünk megoldani, ettől a generációtól kérünk segítséget az ország megújításához.

Mihalovics Péter, az Új Nemzedék Jövőjéért felelős miniszteri biztos kifejtette: 2011 áprilisában kezdték meg a stratégia kidolgozását és előkészítését, melynek során 1200 fiatalt kérdeztek meg a hallgatói önkormányzatokon és iskolaigazgatókon keresztül. Arról érdeklődtek, mi az a legnagyobb probléma, ami őket gátolja a kibontakozásban. A kutatást 10 témakörre bontották és egy vitairatban dolgozták föl az eredményeket. A dokumentumot országjárásra vitték és a szakma, a politika képviselőivel, ifjúsági szervezetekkel vitatták meg. Ennek alapján végül elkészült az Új Nemzedék Jövőjéért Program, amely egy alulról felfelé építkező stratégia – mondta a miniszteri biztos. 

Mihalovics úgy nyilatkozott: a program 4 területre osztható; a passzív állampolgárság, az egzisztencia, a család és-otthonteremtés és a szabadidős lehetőségek problémaköre. „Sokan például lakóhelyük vagy anyagi hátterük miatt nem tudnak sportolni, szórakozni. Ezen igyekszünk segíteni” - emelte ki a politikus. Hozzáfűzte: „hogy ne csak a parlamentből mondjuk meg, mi a jó és mit kellene tenni, a FIVOSZ-tól kezdve a Cserkész Szövetségen át a HÖOK-ig mindenkit bevontuk az előkészítésbe és mindenkivel konzultáltunk.”

A program a jövőre tekintve négy fő beavatkozási területet irányoz elő. „A tudatos állampolgárságra való nevelés közös ügyünk. Szeretnénk a tettre készség vágyát növelni a fiatalokban” - kezdte a felsorolást Mihalovics. „A második terület az otthon és- családteremtés felkarolása, többek között a bérlakásprogramok és a forint alapú lakáshitelek kiszélesítése is ezt segíti. Azt is el szeretnénk érni, hogy a fiatalok életpályája tudatosan induljon az, valamint nagyobb kedvvel vállalkozzanak. Mindemellett a biztonságos szórakozás és az elérhető kultúra megvalósulását is célul tűztük ki.”

Mihalovics arról tájékoztatott: ezek a programok nem a központi költségvetés terhére valósulnak majd meg, „uniós forrásból támogatott stratégiáról beszélünk” – mondta.

A program jövőjével kapcsolatban a miniszteri biztos úgy nyilatkozott: akkor érjük el célunkat, ha az új nemzedék felelős társadalmat hoz létre és tisztában lesz kötelezettségeivel, jogaival és tettei következményeivel. Végül elmondta: a két kiemelt projektnél már zajlanak az előkészületek, melyek várhatóan idén befejeződnek.

OrientPress Hírügynökség

impresszum | kapcsolat