Lendület Program a fiatal kutatókért

Az MTA Lendület Programja kiemelkedően tehetséges fiatal kutatóknak szól, akik nemzetközi együttműködésben szerzett tapasztalataikat hasznosítva, idehaza ígéretes újdonságok megvalósításába kezdhetnek.

A világban egyre nagyobb verseny folyik a tehetséges kutatók foglalkoztatásáért, kiválóságuk tudományos munkákba való fordításáért. A kiemelkedő szakmai teljesítmények hatása ugyanis túlmutat a tudományos fejlődésen, eredményei a versenyképességben és a következő generációk tudományos teljesítményében egyaránt megjelennek.

Szükséges forrás és támogatottság nélkül azonban, szinte határok nélkül vonhatók el egy-egy
ország tudományos tehetségei. Ennek a hiánynak a pótlásaként indította el 2009-ben először,
a Magyar Tudományos Akadémia Fiatal Kutatói Programját, hogy a szükséges kutatási háttér
biztosításával hazahívja, illetve lehetőség szerint itthon is tartsa nemzetközileg elismert
kiválóságainkat.

A kezdeményezés sikerességének mutatója, hogy idén már hatszoros túljelentkezés volt, az
amúgy szigorú jelentkezési feltételeket támasztó programra. A pályázók csaknem egyötöde
pedig, a külföldi tudományos életből térne haza, hogy szellemi műhelyeket alapítva itthon
folytassa kutatói tevékenységét.

A program aktuális pályázati ciklusa már lezárult, érdemes azonban nyomon követni a további kutatási pályázatokat (és az új pályázati ciklus meghirdetését) a hasonló programok iránt érdeklődő kutatóknak.

Pályázati oldalak:

impresszum | kapcsolat